​Magyar gokartos az élmezőnyben

Rózsa Dominik alig 10 éves, de már a világelitbe tartozik

[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-12-07 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rózsa Dominik a Rotax Max Challange Grand Final 36 fős mezőnyében áll rajthoz.


Rózsa Dominikot már tízévesen korosztálya egyik tehetségeként tartják számon a gokartsportban. A KF Racing Team ifjú versenyzője közép-kelet-európai bajnoki címmel a zsebében, kategóriájában egyedüli magyarként a világelitbe került. Ezen a hétvégén Bahreinben, a Rotax Max Challange Grand Final 36 fős mezőnyében juthat még magasabb csúcsokra!

 

A tehetség mindig utat tör magának! Rózsa Dominik esetében már egészen korán kiderült, hogy hihetetlen érzéke van az autóversenyzés, és a Forma-1 kisiskolájának is számító gokarthoz, amely komoly fizikai és szellemi felkészültséget igényel.

 

A fiatal, alig 10 éves versenyző már most elképesztően céltudatos mentalitással áll a versenyzéshez, és a legprofibbakat megszégyenítő koncentráltsággal nyilatkozik eddigi karrierjéről, valamint jövőbeni terveiről.

 

Ötéves korom óta gokartozom, és 2021-től a Micromax kategória bajnoki sorozataiban aktív versenyzőként is részt veszek. Két éve, rögtön az első versenyzői évemben sikerült megnyernem a kategóriámban a Gokart Talent Cup sorozat bajnoki címét, és egyben Az Év Gyermek Versenyzője díjat is nekem ítélték oda ebben a szériában – nyilatkozta Dominik, aki tavaly az országos bajnokságon 4. lett Micromax kategóriában, a Central & Eastern Europe (CEE) Rotax Max Challange nemzetközi sorozatban pedig a TOP 10-ben végzett.

 

Idén viszont még bravúrosabb szezont produkált a CEE Rotax Max Challange futamain, amely eredményeként bajnoki címet szerzett, és Közép-Kelet-Európa legjobbja lett, ezzel pedig egyedüli magyarként kvalifikálta magát a korosztályában egyik legmagasabban pozícionált Rotax Max Challange Grand Final 36 fős mezőnyébe. Ezen a héten így csapatával Bahreinben készül élete eddigi legnagyobb megmérettetésére.

 

Dominik roppant szerényen így vázolta fel esélyeit:

 

Reálisan kell néznem a lehetőséget! Én még alig 10 éves vagyok és idősebbek, 11 évesek között versenyzem majd. Ebben a korban ez bizony még sokat számít. Ennek ellenére, ha minden összejön, akkor egy nagyszerű eredmény is összejöhet, ami egy TOP 10-es eredmény lenne. Ehhez azonban valóban sok mindennek kell klappolnia, így kellenek a tökéletes beállítások, és biztosan kell majd egy kis szerencse is. Mindenesetre azon leszek, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból, már csak azért is, mert Magyarországot is képviselem a döntőben, ami számomra nagyon nagy szó! A minél jobb eredmény mellett egyértelmű, hogy tanulnom is kell ezekből a futamokból, hiszen itt a világ minden részéről érkező bajnokok között versenyezhetek. Bízom benne, hogy a bahreini eredményem olyan lesz, amelyre büszke lehetek.

 

Dominik december 9-én, szombaton áll rajthoz a CEE Rotax Max Challange világdöntőjében. Remélhetőleg fékezhetetlenül gyors járművel, remek mentális állapotban és a lehető legjobb rajtpozícióból!

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Másfél milliárdos pert bukott az állam
Lepkék miatt ment a 2 éves bírósági eljárás
PÉNZTÁRCA
Óriás lesz az OTP Bank Szerbiában
Új pénzintézetet vásárolt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Metróval Tunéziába
Messze repülhetünk két megálló között
RECIKLI
Bekeményít az IKEA
Nincs több egyszer használatos

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.09. 18:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I.
2025.05.10. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein II.
2025.05.11 10:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--