Visszatért az élet a Notre Dame-ba

Először hangzott el karácsonyi ének a tűzeset után

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-12-25 21:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kórus először léphetett be a párizsi katedrális falai közé a pusztító tűzeset óta.


A karácsonyi koncert a párizsi Notre Dame ünnepi hagyományának fontos része. A 2019-es tűzeset óta viszont a katedrális zárva van a közönség előtt, így a karácsonyi misék és koncertek is elmaradtak. Idén először léphetett be a templom falai közé a kórus, akik újra előadhatták a csodaszép karácsonyi dalokat. Éjfél előtt sugározta a francia közszolgálati televízió a műsort, ami Mozart és Schubert művei mellett olyan könnyűzenei dalokat is magában foglalt, mint a Jingle Bells.

"Nagyon megindító volt" - mondta a csellista Gautier Capucon, aki szintén közreműködött a karácsonyi koncertben egy organaművésszel együtt.

A 13. századi gótikus építészet ékkövének felújítási munkálatai jelenleg is zajlanak. A legnagyobb feladat, hogy megtisztítsák az épületet a mérgező anyagoktól, majd elkezdődhet a tetőszerkezet újjáépítése. Emmanuel Macron elnök öt éven belül ígérte a munkálatok befejezését.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
A durvánál is durvább válság jöhet
A Fitch még pesszimistább, mint eddig volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gundel palacsinta a Mekong folyó partján
Budapest Bistro Délkelet-Ázsiában
RECIKLI
Csoda a Notre Dame-ban
Ott vannak az Operaház és a Louis Vuitton tetején is

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.06.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Stutgart
2024.06.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Köln
2024.06.23. 10:35 Világszám - Inforádió
Stutgart ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--