Tucatnyi új kikötője lesz Budapestnek

A vizes vébére készülnek, de maradnak

[Kail] publikálva: 2017-06-26 18:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

De nemcsak új kikötők: felújított hajók is várják Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményét. Nemcsak most akarják őket használni, hanem a következő évtizedekben is.


Már csak 18 nap van hátra a kezdésig. 2500 sportolót várnak a vizes vébére, amelynek Budapesten több helyszíne is lesz. A versenyzőket, sportvezetőket, nézőket egyaránt szállítani kell az egyikről a másikra, lehetőleg úgy, hogy közben a fővárosiak is élhessék normális életüket - mondta a MAHART PassNave és a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. közös tájékoztatóján, a Budapest rendezvényhajón dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára.

Így jött hát az ötlet, hogy új kikötők, rendszeres hajójáratok bevetésével a Dunán szállítsák őket a különböző helyszínek között. Két legyet ütnek így egy csapásra: a várost is bemutatják a vendégeknek, mégpedig a legelőnyösebb szemszögből, a folyóról. A gyorshajók 20 percenként indulnak majd a kikötőkből, egy időben több is szeli majd a hullámokat. A vébé végén pedig egy részük a budapesti és a Dunakanyarba induló menetrend szerinti közlekedésbe kapcsolódik majd be.

Összesen 14 hajót újítottak fel - ezeken wifi mellett fedélzeti kommunikációs rendszer is van, sőt a tévéadásokat is nyomon lehet követni. A hajók a 12 új kikötővel együtt szervesen beépülnek majd Budapest életébe, hosszú évtizedekre.

Lesz köztük, amely a menetrend szerinti vízi közlekedést szolgálja, a történelmi hajók pedig tematikus útvonalon mutatják majd be a magyar hajózás történetét.

A kiindulópont a híres Kossuth múzeumhajó a Vigadó térnél, illetve a Parlament előtti Lajta monitor hajó lesz. A további hajókat az Olimpiai parknál, a Margit-szigeten és a Dagálynál állítják ki.

Az új kikötők közt lesz két P+R is, az egyik a Műegyetemnél, a másik a Művészetek Palotájánál. Ott letehetik a kocsikat a nézők az őrzött parkolókban és azon a napon, melyre jegyük van, ingyenesen juthatnak el szárnyashajóval a versenyekre. Az események végén viszont már a nagy, 250 személyes hajók indulnak vissza a parkolókba, hisz akkor egyszerre nagyobb tömeg fog kijönni. Hogy hol lesznek az új kikötők? A Duna Arénánál lesz négy, a Margitszigeten három, a Vigadó térnél kettő, a Batthyány térnél, a már említett Műegyetemnél, illetve a Müpánál pedig egy-egy.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen még nem volt az Antarktiszon
Több mint 20 fokot mértek
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Magányos szívek utazási irodája
A frissen szakítottakra fókuszál
RECIKLI
Beporzók napja
Jó lesz csütörtökön Vácrátóton

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--