Többfunkciós észak-koreai pincérek Kínában

Betértünk egy pekingi vendéglőbe

[seifert.p] publikálva: 2016-10-05 06:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Filigrán felszolgálók az este során kis időre többször is táncos énekesekké, hangszerek megszólaltatóivá válnak. Egy külföldön, még pontosabban, Kínában üzemeltetett észak-koreai étteremben járunk.


Aki például ebben a Phenjanról elnevezett alsó középkategóriás, nem belvárosi pekingi vendéglőben szeretne a vacsorája közben egy nagyjából 10-15 perces jópofa show tanúja lenni, jó ha este 7 óra előtt már megrendeli a hagyományos koreai ételek egyikét-másikát, vagy választ egy menüt. Nem fog csalódni. A pincérlányok kedvesek, udvariasak, mosolygósak és gyorsak, ügyesek. Az étellel sincs hiba: olyan, amilyennek lennie kell és elég. Az előadás szórakoztató.

Úgy tudni, a világon több mint száz észak-koreai étteremet működtetnek a határon túl, többségüket - immár evtizedek óta - a szomszédos Kínában. Az 1990-es évek után egyre több jelent meg Délkelet-Ázsiában, de állítólag Dubajban és Amszterdamban is láttak már ilyet.

Többségükben a közönség szívesen fogadja a "többfunkciós" pincér lányok élő műsorát, a zenét és a táncot. Láthatóan keményen dolgoznak, amiért nem is kapnak rossz fizetést. A kiváltságos helyzetű fiatal, csinos, idegen nyelvet beszélő felszolgálók pénzének nagyobb része azonban a rossz nyelvek szerint hazájukba kerül, az éttermek helyenként pénzmosodákként is funkcionálnak.

Az elmúlt hónapokban főleg dél-koreai forrásból több olyan estről is írt a világsajtó, amelynek észak-koreai főszereplői leléptek, menedéket kértek, hogy délen éljék tovább az életüket. Az egyik ilyen csapat egy a kelet-kínai Ningbóban működtetett étterem komplett gárdája volt. Tucatnyi nő és egy férfi.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
350 millió fát ültettek fél nap alatt
Pedig csak 200 milliót akartak
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Buenos Airesben jártunk
Képek, impressziók és tudnivalók
RECIKLI
Indiana és a magyar történelem
Magyarország két birodalom között

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.05.09. 18:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I.
2025.05.10. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein II.
2025.05.11 10:35 Világszám - Inforádió
Liechtenstein I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--