Repülőgépet ajándékozott Orbán Viktor

A kormányfő részt vett Rudolf Schuster 80. születésnapján

[szorenyi.p] publikálva: 2014-01-16 22:10:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Burger Barna

Orbán Viktor miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval kedd este részt vett a Rudolf Schuster volt szlovák államfő 80. születésnapja alkalmából tartott ünnepségen, Kassán. Egy repülőgépet adott ajándékba.


A kassai állami színházban az ünnepi balettműsor előtt a magyar kormányfő tolmácsolta egész Magyarország üdvözletét a volt szlovák elnöknek, és rövid köszöntőjében kiemelte: ritka dolog, hogy ebben a sokszor konfliktusokkal terhelt régióban egy politikust még 80 éves korában is jó embernek tartanak az itt élők.

A magyar kormányfő egy IL–18-as repülőgépet ajándékozott a politikusnak, amit majd darabokban szállítanak Szlovákiába - ezt már a pozsonyi Új Szó írta. Orbán Viktor sajtófőnöke a hvg.hu-nak azt mondta: a repülő a Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. tulajdona, és kölcsönbe kapja meg a Kassai Repülőmúzeum.

Az ünnepségen jelen volt mások mellett Emil Constantinescu volt román elnök, Leonyid Kucsma, Ukrajna korábbi államfője és Aleksander Kwasniewski, Lengyelország volt elnöke.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Geofúzió
Izgalmas kérdésekről egy új hangoskönyvben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Visegrád ősszel és télen is nyitva
Egyetlen attrakció sem zár be, wellnessezni is lehet
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--