Pöcegödörből kristálytiszta part

Újranyílt Boracay

[Kail] publikálva: 2018-10-16 09:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Megtisztították a világ egyik legszebb szigetét. A nagyszabású takarítás még nem fejeződött be, de már tesztelhette néhány szerencsés ember a Boracay-t.


Hat hónappal ezelőtt rendelte el Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök a világ egyik legszebb szigetének kikiáltott Boracay lezárását, mert területén a turizmus következtében tarthatatlanná vált a környezetszennyezés. Most egyelőre a belföldi turisták, de 10 nap múlva már a külföldiek is újra birtokba vehetik a helyet, újranyitották ugyanis Boracay-t. A látogatóknak azonban teljesen új szabályokkal és kínálattal kell megbarátkozniuk, hiszen a cél az, hogy többet ne fordulhasson elő olyan áldatlan állapot, mint ami miatt le kellett zárniuk a szigetet.

A szennyvízelvezetés megoldása jelentette az egyik legnagyobb kihívást. A szállodák, éttermek nagy része korábban ugyanis közvetlenül a tengerbe vezette a szennyvizet, ami a vízminőség rohamos romlásával és az élővilág pusztulásával járt együtt. Duterte szerint ezért kezdett a hely pöcegödörré válni. Ezt azonban mára sikerült felszámolni, a víz újra kristálytiszta és a strandokról is eltűnt a műanyaghulladék.

A korábban többnyire illegálisan felállított bódékat - több, mint 200-at - elbontották, kitiltották az eldobható műanyagokat, az utcai masszőröket, árusokat és a látványos tűztánc show-t is hiába keresik majd a turisták. A nagyszabású környezetbarát fejlesztések még körülbelül másfél évig fognak tartani és 18.5 millió dollárba kerülnek majd. Ebbe beletartozik az utak fejlesztése is, ennek  75-80 százalékával a tervek szerint elkészülnek a hónap végéig.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Nézze meg az ezüst 10000 forintost!
Emlékérméket bocsájt ki az MNB
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A legmenőbb helyek nem kérnek belőlünk
Húsvétkor is maradj otthon
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--