Modellből lett színésznő

A fiatal anyuka

[superadmin] publikálva: 2016-06-15 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

NataliaIvanovaGalkina 1985. december 18-én született Rostonban, Oroszországban.


2007-ben jelentkezett a Topmodell leszek nyolcadik szériájába, ahol sikeresen beválasztották a 13 versenyző közé. A műsorban fordulóról fordulóra egyre jobban teljesített. A zsűri és a közönség szívébe is belopta magát, azonban végül csak második helyezést ért el.

A műsor után a New York-i Fenton Moon, illetve Moszkvai ügynökséggel is szerződést kötött. Ezen kívül még olyan híres modellügynökségeknek dolgozott, mint a londoni Storm, a görög Ace Modell, a párizsi NatalieModels, a milánói IMG Modellügynökség.

Több filmben is szerepelt. Láthattunk a Gossipgirl-ben, az Amerikai álom című sorozatban, A tőzsdecápák, a Pénz nem alszik, A luxusdokik, A szex és New York, Az ízek, imák, szerelmek és a Halálos iramban című filmekben. Legutóbb a Vamp című filmben kapott egy nagyobb szerepet. Itt Eesát alakította.

Csak kevesen tudják róla, hogy 2005-ben megszületett kislánya, Angelina.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Egzotikus szépség

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Így védhető ki a Vuhan-vírus
Egy tapasztalt újságíró mindennapi tanácsai
PÉNZTÁRCA
Már megint hitelre vásárolnak az emberek
Minta egy részük elfelejtette volna a 2008-as krízist
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.11.24. 18:35 Világszám - Inforádió
Hegymászók
2023.11.25. 10:05 Világszám - Inforádió
Nagy utazók
2023.11.26. 10:35 Világszám - Inforádió
Hegymászók ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--