Meghalt Wichmann Tamás

Kilencszer volt világbajnok

[Kail] publikálva: 2020-02-13 04:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hosszan tartó, súlyos betegség után 72 éves korában szerdán elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója - értesült a Nemzeti Sport a családtól.


Wichmann Tamás 1948. február 4-én született Budapesten, 1962-től 1966-ig az MHS, 1966-tól 1971-ig az Egyetértés, 1971-től 1975-ig a VM Egyetértés, majd 1975 és 1983 között az MTK-VM sportolója volt. Az első világbajnoki győzelmét 1970-ben, Koppenhágában aratta 10 000 méteren, s ezt még további nyolc követte. Négy olimpián szerepelt, ezeken két ezüst- és egy bronzérem volt a mérlege.

1978-ban megkapta az UNESCO fair play-díját, 1979-ben az év sportolójának választották Magyarországon. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2010-ben MOB-díjjal, 2013-ban Pro Urbe Erzsébetváros díjjal, 2017-ben Prima Díjjal tüntették ki.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Új helyről vehetünk Bubit
Budán terjeszkednek a zöld bringák
PÉNZTÁRCA
Most meg nem tudják eladni a maszkokat
40 millió maradt a franciák nyakán
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Elképesztő, mi nem kapható Dubajban!
Parkoljon a táncparketten Ferrarijával!
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

Műsoraink
2025.07.04. 18:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I.
2025.07.05. 10:05 Világszám - Inforádió
Tuvalu II.
2025.07.06. 10:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--
Töltöm...