Vörös hajával hódít
[superadmin] publikálva: 2016-04-11 13:57:00 | Nyomtatás
A vörös démon a Szulejmán című sorozatból lehet ismerős, ahol Hürrem szerepébe bújva színesíti vagy éppen keseríti meg a palotában élők napjait.
Meryem Sahra Uzerli 1983 augusztus 12-én született Kassel városban. Édesanyja német, míg édesapja török származású.
Németországban számos reklámfilmben, mozifilmben és rövidfilmben szerepelt. Meryem nyolc hónapig járt meghallgatásokra, mígnem megkapta Hürrem szerepét a Szulejmán című török sorozatban, melynek kapcsán perfektül tanult meg törökül beszélni. Emellett ugyanilyen jól bezsél angolul és természetesen németül is. A nagysikerű sorozatnak köszönhetően 2011-ben és 2012-ben a két Aranypillangót is kapott.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás