Kisvárda díszpolgára lett Andy Vajna

Kötődés anyai ágon

[Kail] publikálva: 2019-01-29 20:23:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Kisvárda önkormányzatának képviselő-testülete “Kisvárda Város Díszpolgára” posztumusz kitüntető címet adományozott néhai Vajna András Györgynek (Andy Vajnának) - értesült a FrissMédia.


Mint az előterjesztőktől a FrissMédia megtudta, a díszpolgári cím adományozása már korábban, Andy Vajna életében felmerült. Idén nyáron akarták benyújtani a képviselő-testülethez az erről szóló előterjesztést. A világhírű filmproducer halála miatt azonban erre már most sor került, és az immár posztumusz kitüntetésről rendkívüli zárt ülésen 29-én döntött is a testület, egyhangú szavazással.

Andy Vajna 1944-ben született Budapesten, anyai, anyai nagyszülői ágon kötődik Kisvárdához. Gyermekkorában sokat járt itt a rokonoknál. 1956-ban egyedül menekült el Magyarországról és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált, a család végül Los Angelesben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni. Később fotós vállalkozásba kezdett, majd Hongkongban parókakészítő vállalatot alapított és mozit üzemeltetett.

Andy Vajna a világ egyik legnagyobb tekintélyű producere volt. Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Szabadság szerelem, a Zenedoboz (Music Box), a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor, az Evita vagy a Jákob lajtorjája. Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elhunyt Andy Vajna

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A zsiráfok nem halnak ki, ugye?
De lehet, hogy mégis
PÉNZTÁRCA
Új bázisokat nyit a Wizz Air
Lárnaka és Milánó jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az erdélyi hó varázsa
Mesebeli táj Tusnád mellett
RECIKLI
Fordulat a dohányzás történetében
Még soha nem volt ilyen

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

Műsoraink
2025.07.04. 18:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I.
2025.07.05. 10:05 Világszám - Inforádió
Tuvalu II.
2025.07.06. 10:35 Világszám - Inforádió
Tuvalu I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--
Töltöm...