Kamerával számolják a turistákat Velencében

A tömegnyomort akarják elkerülni

[seifert.p] publikálva: 2020-02-16 15:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A legtöbb látogatót vonzó karneváli esemény, az Angyal repülése napján, vasárnap vezették be Velence városában a látogatók számlálását, terelését és azonosítását is szolgáló kamerás térfigyelőrendszert, amely a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít.


Majdnem százezren érkeztek Velencébe a Szent Márk téri harangtorony tetejéről leereszkedő angyal, vagyis a város legszebb lányának repülésére .

A térre azonban egyszerre csak 25 ezren léphettek be - a 2015-ös párizsi terrortámadások után bevezetett biztonsági intézkedések értelmében. Több száz rendőr és civilben is szolgáló biztonsági őr ellenőrizte a tömeget a velencei karnevál központi eseményén, amely szokás szerint idén is a legtöbb látogatót vonzotta.

Reggel fél kilenctől eltérő útvonalakon terelték az érkezőket a Szent Márk tér felé és onnan el. A légi felvételekkel és kézi számolókkal végzett mérések mellett működésbe léptek a város 34 pontján felszerelt kamerák is, amelyek úgynevezett stressz-tesztjét, vagyis főpróbáját ezen a tömegeseményen tartották.

A kamerarendszert Paola Mar önkormányzati turisztikai tanácsos mutatta be a nemzetközi sajtónak. Az MTI-nek elmondta, hogy az évi több mint 20 millió olasz és külföldi látogatót fogadó városban mindig is mérték és terelték az érkezőket, ezt azonban eddig pusztán a tapasztalatra támaszkodva, "megérzés" alapján tették, vagyis ha látták, hogy túl sokan lepték el az utcákat, hidakat és telítődött az egyik útvonal, akkor a közlekedési rendőrök más irányba terelték a tömeget.

"A városközpontba tartók mintegy fele a vasútállomásról indul, és majdnem kizárólag a Rialto-hídja és a Szent Márk térre megy, ugyanazt az egyetlen útvonalat követve" - hangoztatta Paola Mar. Hozzátette, az emberek több eltérő irány szerinti mozgatásával elkerülik, hogy a gyalogosközlekedésű Velence teljesen beduguljon. A terelést mostantól a térfigyelő eszközök segítségével végzik.

A jelentősebb kereszteződési pontokon felszerelt kamerák nem videófelvételeket készítenek, hanem az elhaladókról gyűjtenek "hitehetetlen mennyiségű" adatot: húsz századmásodpercenként továbbítják az alattuk elhaladók számát, sűrűségét, testmagasságát a felnőttek és gyerekek megkülönböztetésére, valamint a járókelők mobilkészülékeinek regisztrációs országát is érzékelik, vagyis azt is tudják, ki honnan érkezik és mennyi ideig tartózkodik a városban - részletezte Paolo Bettio, az adatkezelést végző Venis informatikai központ vezetője.

Hasonló rendszert a 22 milliós japán Kanszai városában használnak. Tömegszámolási módszerként eddig Olaszországban csak a repülőtereken és vasútállomásokon alkalmazták. Velence kísérleti helyszínnek számít, de a látogatók ilyen számolását és ellenőrzését már Firenze is tervezi.

A velencei önkormányzat július elsejétől vezeti be a "fizetős belépést" a városba, ami fejenként napi 3 eurótól 10 euróig terjedhet az idegenforgalmi idénytől függően. Korábbi bejelentések szerint nem kellt fizetniük az egy vagy több napos szállást foglaló turistáknak, a Velencébe dolgozni érkezőknek és a hat év alatti gyerekeknek sem.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Scully ügynök pucéran harcol - videó
A szőrmék ellen lép fel Gillian Anderson
PÉNZTÁRCA
Teljesen magyar cég lett a Neckermann
Lezárult a jogi és gazdasági papírmunka
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Buenos Airesben jártunk
Képek, impressziók és tudnivalók
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--