Ilyen egy kanapészörfös élete

Fotósunk kanapékon aludva körbeutazta a világot

[Farmosi Nóra] publikálva: 2024-03-31 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A CouchSurfinget 2003-ban, Amerikában alapították és azóta hatalmas hálózattá nőtt. Jelenleg több millió tagja van, gyakorlatilag a világ összes országában. Valójában az aktív tagok száma sokkal kevesebb, de így is kis türelemmel majdnem mindig lehet találni olyan vendéglátót, aki szívesen lát. Az internet megkönnyíti a kapcsolattartást és a kérések elküldését, de ez nem volt mindig így - írta Konkoly-Thege György, kanapészörfös. Az ő beszámolóját olvashatják.


Az 1949-ben alapított Servas egy hasonló elveken alapuló szervezet. Most is működik, de a jóval nagyobb és jobban kiépített CouchSurfing manapság sokkal több utazót segít. Én már a 80-as években a Servas-szal utazgattam. Emlékszem, mikor 1986-ban Japánba készültem, sok könyvet elolvastam a felkészülés során. Fehér Klára írónőnek is volt egy könyve Japánról, amiben leírta, hogy sokszor járt Japánban, de családnál nem járt, mert a japán családok nem túl nyitottak az idegenek látogatására. Amikor én kiutaztam (a Szovjetunión keresztül repülővel, vonattal és Nahodkából két napig hajóval Yokohamáig) az egy hónap alatt gyakorlatilag végig Servas-os vendéglátóknál laktam. Nem volt egyszerű lelevelezni a hostokkal!

A két szervezet segítségével a fél világon laktam családoknál vagy egyedülálló vendéglátóknál, és nekem is nagyon sok vendégem volt. Azon kívül, hogy természetesen így az ember megspórolja az utazás egyik legnagyobb költségét, a szállásdíjat, a legfontosabb, hogy így sokkal jobban meg lehet ismerni egy országot és lakóit.

A sok úton rossz tapasztalatom alig volt, jó annál több. Beninben, mikor megérkeztem a cotonou-i reptérre, a vendéglátóim vártak, ahogy ígérték - de azon kicsit meglepődtem, hogy motorral. Már este volt és a sötét kis utcákon a csomaggal együtt vitt vendéglátóm a közeli tengerpart miatt vékony homokréteggel borított utakon.


A CouchSurfingnek nagyon jó weboldala van, ami segíti, hogy az utazó ki tudja választani, kihez menne szívesen. Mivel népszerű az utazásnak ez a módja, a felkapottabb helyekre és főleg ünnepek környékén nehéz vendéglátót találni. Sokan csak két sort írnak és ezt kopizzák, s küldik el több címre, ami nagyon nem javallott. Én megírok egy hosszabb levelet és azt küldöm szét, de úgy, hogy legalább kétszer szerepeljen benne a potenciális vendéglátó neve, és így személyes legyen az üzenet. Általában öt helyre küldöm el először a kérést és mikor valaki visszautasít (nem ér rá, vannak vendégei már arra az időpontra, stb.) akkor újabbaknál próbálkozok.

Az adatlapon nagyon sok információ van, ha teljesen ki van töltve, a szállást felajánlókról és azokról is, akik csak utaznak ezzel a nagyon barátságos szervezettel. Fent vannak az oldalon a személyes adatok, az érdeklődési kör, nyelvismeret, hogy miért fontos neki a CS, merre utazott. Nagyon fontos részei az oldalaknak a referenciák. Ezeket érdemes elolvasni, mert sokat segít a választásban. Nekem például nagyon sok és csak jó referenciám van, így könnyebben is találok szállásadót. A járvány előtt fogadtam is utazókat, most nem, de ez még változhat.

A személyes adatlapból az is kiderül, milyen szállást tud a vendéglátó biztosítani - külön szobát, ágyat a nappaliban, esetleg közös szobában. Természetesen vannak extrém esetek is, például van, akinek csak egy ágya van és annak a felét ajánlja fel. Én ilyet természetesen nem jelölök be, de ők is gyakran találnak vendégeket.

Amikor az ember kiválasztja az úti célt és beírja a város nevét, gyakran több ezer név jelenik meg. Preferenciákkal lehet szűkíteni a listát - én például, mikor utazok, olyanokat választok, akiknek van referenciája. Ez az új tagok helyzetét nagyon megnehezíti, de van lehetőség arra, hogy ha valaki még nem vett részt aktívan a CS-ben, néhány ismerős CS tag személyes üzenetet írjon róla. Ahogy írtam, külön szobát vagy közösségi helyiségben lévő ágyat választok, bejelölöm, hogy a központtól ne legyen öt kilométernél messzebb a szállás és a legfontosabb, hogy csak olyanoknak írok, akik maximum egy hete bent voltak az oldalukon. Ezekkel a preferenciákkal a többezres lista gyakran száz alá is lesüllyed. Fontos szempont az is, hogy milyen hamar várható válasz, és egyáltán szokott-e válaszolni a CS tag.

A rengeteg út alatt aludtam nagyon jó körülmények között, de volt, hogy a földön volt egy matrac. Az is érdekes, hogy a vendéglátók mennyire bíznak meg a vendégekben. Én például eddig még mindig adtam kulcsot a hozzám érkezőknek, de gyakori, hogy reggel el kell indulni a házigazdával együtt és este az érkezésnél is hozzá kell alkalmazkodni - nincs ezzel baj, de például télen ez nem túl kényelmes. Én a vendégeimnek mindig adok reggelit, és legalább egyszer vacsorát is főzök. Útjaim során engem is gyakran meghívnak reggelire, vacsorára, de ez nem elvárható.

Illik vinni egy kis ajándékot a vendéglátóknak, én leggyakrabban a saját fotóimból ajándékozok, de néha viszek például bort is. Benini vendéglátómnak például névre szóló boroscímkét csináltattam, aminek persze nagyon örült.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Képmutatás felsőfokon
114 magánrepülő a klímakonferencián
PÉNZTÁRCA
Brutális taxiárak jönnek!
A szolgáltatás aligha lesz jobb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--