Határtalanul program középiskolásoknak is!
Erre a célra 600 millió forint áll rendelkezésre
[Ujvári] publikálva: 2019-03-09 17:32:00 | Nyomtatás
A jövőben anyaországi középiskolás diákok is utazhatnak külhoni magyar területekre osztálykirándulásokra a Határtalanul! program keretében, e célra 600 millió forint áll rendelkezésre - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. A program felhívásai március 1-jén jelentek meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján.
Az államtitkár jelezte: új elem, hogy a támogatások maximális összegének megállapításakor figyelembe veszik a kirándulás távolságát, hosszát. Változás az is, hogy két szülő is lehet kísérő az utazás során, rendezték emellett a kísérő pedagógusok díjazását is, minden 10. diák után fizetnek egy pedagógust vagy oktatást-nevelést segítő kísérőt.
Potápi Árpád János elmondta: emellett 1,3 milliárd forintot különítenek el a középiskolák közötti együttműködésekre, a hetedikeseknek szervezett osztálykirándulásokra 3 milliárd forintot. Így összesen a program kerete több mint 5,5 milliárd forint.
Kisebb létszámú iskolák esetében 2-3 intézmény közösen is szervezhet utazást - ismertette Potápi Árpád János. Hosszabb útvonal esetén magyarországi szállásköltség, saját autóbusszal történő utazás költségei is elszámolhatók lesznek.
Újdonság még az előző évekhez képest, hogy a program a diákok utazása mellett központi programelemekkel - Kárpát-medencei irodalmi úti kalauzzal, Rákóczi nyomában útikalauzzal, Határtalanul! turisztikai rendezvénnyel, pedagógusoknak szóló nemzetpolitikai képzésekkel - bővül.
Március 1-jén jelentek meg az új felhívások, pályázni április 30-ig lehet.
Kitért arra is, hogy minden magyarországi megyében - március-áprilisban - tájékoztató napokat tartanak majd a programról. Nagyon sok gyermeket, szülőt, tanárt érint ez a lehetőség, amit 2010 óta biztosít a magyar kormány - mutatott rá az államtitkár, kiemelve, hogy azóta 300 ezer anyaországi diák látogatott el a határon túlra.
A nemzetpolitikai államtitkár ismertette a kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programját is. E célra további három ütemben több mint 10 milliárd forintot különítettek el. A programnak köszönhetően 64 magyar tannyelvű oktatási intézmény felújítása, bővítése, fejlesztése valósulhat meg. A három ütem négy fejlesztési irányt tartalmaz, érinti a líceumokat, a gimnáziumokat, a szórvány- és a romaprogramot.
A 2019-20-as ütemben több mint 3,5 milliárd forintból kilenc kárpátaljai közoktatási intézmény teljes körű felújítása, bővítése valósulhat meg. Ilyen a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium. A 2020-21-es ütemben szintén közel ilyen összegből 21 intézményt fejlesztenek, bővítenek, míg 2021-22-ben a munkákra több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre 35 intézmény számára.
Az államtitkár hangsúlyozta: a 150 ezres kárpátaljai magyar közösség mindig számíthat a magyar kormányra.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás