Georgiai csúcsra készülnek a hegymászók

Az újonnan megalakult magyar hegymászó-válogatott tagjai

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-02-19 11:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Kaukázusban található, 5193 méteres Skhara csúcs márciusi megmászására készülnek az újonnan megalakult magyar hegymászó-válogatott tagjai.


A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján bemutatták a tavaly kihirdetett, tízfős válogatott keret tagjait, akiket pályázat útján az addigi eredményeik, mászásaik alapján válogattak ki. A megalakulás után Németországban edzőtáborozott a válogatott, ahol meghatározták a további célokat.

Ágoston Viktor, a szövetség hegymászó szakágvezetője elmondta, hogy bár Magyarország nem büszkélkedhet magas csúcsokkal, a magyar alpinisták a múltban híresek voltak. Egyrészt ezeket a hagyományokat szeretnék feleleveníteni, folytatni, másrészt viszont fiatalokkal megismertetni és megszerettetni ezt a sportot. Kiemelte: a válogatott tagjai amatőrök, munka mellett végzik a hegymászást, tevékenységüket a szövetség a kormányzati támogatásokból segíti.

Urbanics Áron, a válogatott vezetője arról beszélt, hogy céljuk nem a magas, 8-9 ezer méteres csúcsok meghódítása, hanem alacsonyabb, de nehezen megközelíthető helyek megmászása. Így választották ki a Kaukázusban található Skhara csúcsot, melyet magyar mászó még nem teljesített. Ez Georgia legmagasabb pontja, amelyet a déli oldalról közelítenek meg. Ez korábban csak egyetlen, georgiai expedíciónak sikerült 2018-ban.

Az expedíció három hétre utazik Georgiába, mert az időjárástól is függ, mikor vághatnak neki a déli, mintegy két kilométeres falnak, a mínusz 20-30 Celsius-fok körül várható hidegben és a nagy hóban. Előzetes számításaik szerint a feladatot mintegy 10-12 nap alatt tudják teljesíteni.

A válogatott idei céljai között még egy patagóniai expedíció szerepel decemberben.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ijesztően égnek az Amazonas esőerdői
Ujjal mutogatnak egymásra
PÉNZTÁRCA
Félmilliárd euró a vendéglátásnak
Ausztriában így állítják talpra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ahol szakálluk van a nőknek - videó
új orángutánfajt fedeztek fel Szumátrán
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--