Már nemcsak vízes sportok
[Kail] publikálva: 2018-06-27 20:23:00 | Nyomtatás
A Duna Aréna ad otthont augusztusban az ifjúsági ökölvívók világbajnokságának, melyen a nők és a férfiak is megküzdenek az érmekért.
A vb keddi sajtótájékoztatóján Erdei Zsolt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke elmondta, hogy az esemény rendezésének elnyerése nagy siker, egyúttal komoly lehetőség is. Ugyanis ha sikerül magas színvonalon, minden igényt kielégítően lebonyolítani, akkor a későbbiekben talán lehet esély arra, hogy a felnőtteknél is világbajnokságnak adhasson otthont Magyarország. Hozzátette, nem csupán a sporteredményeket, hanem a nagy versenyek rendezését tekintve is nagyhatalomnak számít az ország, a korábbi hazai világversenyeken ez már többször bebizonyosodott. Így bízik benne, hogy sikerül nekik is megugraniuk a magasra tett lécet, a nemzetközi szövetség (AIBA) vezetői pedig maximálisan elégedettek lesznek majd az itt tapasztaltakkal.
A 17-18 éves korosztály legjobbjainak csúcseseménye igazán különleges helyszínt kapott. A Duna Arénában Erdei Zsolt elmondása szerint a lefedett medencén állítják fel a két szorítót, melyekben augusztus 21-én kezdődnek meg a küzdelmek és tíz nappal később zárulnak.
"Ha jók az információm, ez lesz az első vb, melyen a fiúk és a lányok együtt szerepelnek" - jegyezte meg az elnök, aki elárulta, hogy jelen állás szerint 16 magyar léphet majd ringbe a versenyen, ám nem elképzelhetetlen, hogy mind a 10-10 súlycsoportban lesz hazai öklöző, mivel információi szerint az AIBA fontolgatja, hogy szabaddá teszi a nevezést.
A vb-n - a jelenlegi szabályok szerint - több mint 400 bokszoló indul majd, a magyar szövetség pedig abban bízik, hogy a hazai versenyzők eredményesen veszik fel a harcot a legjobbakkal is.
"Titkon abban reménykedem, hogy a férfiaknál és a nőknél is szerzünk érmet, akár aranyat is. Igaz, én nagyon optimista ember vagyok" - jegyezte meg Erdei Zsolt, aki hangsúlyozta, hogy az ifjúságiak szereplése azért is fontos, mert ez a közvetlen utánpótlása a felnőtteknek, s közülük néhány sportolónak arra is lehet majd esélye, hogy a 2020-as tokiói olimpiai szereplésért harcba szálljon.
Balzsay Károly szövetségi kapitány az elvárásokról óvatosan nyilatkozott, mint mondta, nem akar nagy terheket rakni a versenyzőkre. Mindenesetre elárulta, hogy az idei ifi Eb-n aranyérmes Bernáth Attila, illetve bronzérmes Harsányi Luca a két legnagyobb esélyes a dobogóra, de szerinte mögöttük is vannak olyan versenyzők, akik képesek lehetnek sikeres szereplésre.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás