Megyegyeztek
[Kail] publikálva: 2020-07-17 14:40:00 | Nyomtatás
Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt az autóforgalom elől - egyebek között erről írt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán az ügyben előző nap közzétett kormányhatározatra hivatkozva, amelyben az előkészítési és tervezési feladatok határidejeként 2023 közepe van megjelölve.
Vitézy Dávid azt írta: a Karácsony Gergely főpolgármester és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vezetésével működő Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) javaslatát elfogadva a kormány úgy döntött, hogy a Kós Károly sétányt lezárja az autóforgalom elől és a Városligetet teljes egészében a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak adja át.
Közölte: új közúti és villamosfelüljáró tervezését kezdi meg a BFK a Nagy Lajos király útja és Szegedi út vonalában, a váci vasútvonal és Rákosrendező fölött, a Béke térig. Az új felüljáró összeköti Zuglót Angyalfölddel, tehermentesítheti a Hungária körutat és segíthet az M3-as autópályáról érkező forgalomnak az autók elől elzárt Városliget elkerülésében.
Az új villamoskapcsolat pedig a 3-as villamosgyűrű folytatását jelenti majd Angyalföld felé.
A BFK a fenti előkészítési, tervezési feladatokat a Budapesti Közlekedési Központtal együttműködésben végzi majd a kormányhatározat szerint - olvasható a bejegyzésben.
A kormányhatározat szerint az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésének, valamint a hatósági engedélyeztetésnek a határideje 2023 júniusának vége. A Városliget autómentesítésének terveit a városvezetés és a kormány egyetértése alapján a Budapest Fejlesztési Központ készíti elő, Fürjes Balázs államtitkár irányítása mellett - közölte.
Mint a bejegyzésben olvasható, a kormányhatározatban rögzített közlekedéspolitikai célok és intézkedések között szerepel az is, hogy csúcsidőn kívül az Állatkerti körutat is lezárják.
A forgalmi korlátozás a trolibuszokat nem érinti.Teljesen autómentes lesz a Hősök tere mind a Műcsarnok, mind a Szépművészeti Múzeum előtt, megszűnik a felszíni parkolás a Városligetben - az Állatkerti körút egy rövid szakaszát kivéve -, a célforgalmi parkolási igényeket a Liget Budapest projektben épült új Dózsa György úti mélygarázs látja majd el.
Az M3-as autópálya felől érkező autóforgalom számára 1500 férőhelyes új P+R parkoló épülhet az autópálya-bevezető-Hungária gyűrű-Mexikói út csomópontjában, a Mexikói úti kisföldalatti-végállomásnál.
A külső kerületekből és az észak-pesti elővárosokból érkezők így sokkal könnyebben válthatnak majd az autóról kisföldalattira, villamosra vagy trolibuszra, sőt a jövőben akár vasútra is. Az új parkolók tervezését még idén nyáron megkezdik - írta Vitézy Dávid.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás