A Nemzeti Összetartozás Napja Noszvajon

Változatos programsorozat

[T.Cseperke] publikálva: 2016-06-04 19:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Trianoni táblaavatás, könyvbemutató, kiállítás megnyitó és más érdekes programokkal készült június 4-re, a Nemzeti Összefogás Napjára Noszvaj.


Az Oxigén Hotel Family&Spa kerítésénél álló Trianoni szégyenfal emléktáblájának felavatása volt a mai nap csúcspontja Noszvajon. Eköré szervezték a Nemzeti Összetartozás Napjának programsorozatát – mesélte a szálló ügyvezető igazgatója, Sárvári Kriszta.

A program részvevői a noszvaji De La Motte kastélyban gyűltek össze, ahol először az épület történetét ismertető könyvet, Az Illuzionistát mutatták be. Majd ezután a szerző, Dr. Varga Kálmán megnyitotta az „Ők is voltak gyerekek” című tárlat. Az arisztokrata gyerekportrékat bemutató vándorkiállítás eredetileg 2012-ben nyílt meg a fertődi Esterházy-kastélyban.

Miután Dr. Varga Kálmán helytörténész végigkalauzolt a teljes kastélyon és több titkát is elárulta, a vendégek átmentek az Oxigén Hotel Family&Spa kerítéséhez, ahol felavatták az eredetileg 1933-ban állított Trianoni szégyenfal emléktábláját. Az emléket Anda Tibor református lelkipásztor áldotta meg, az ünnepségen részt vett Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, Noszvaj és térsége országgyűlési képviselője is.

A táblaavatás után a noszvaji hivatalos ünnepség következett. Majd a nap végén a De La Motte kastély szomszédságában alig két hónapja megnyílt Tündérkert szálló fogadta egy-egy különleges óriáspalacsintára a vendégeket.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetbarát fűtésért
Minden harmadik fogyasztó fizetne
PÉNZTÁRCA
Ésszel vegyünk fel hitelt
5 dolog, amire érdemes odafigyelni
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Korallzátonyok és türkizkék víz
Ezzel várja a turistákat Mauritius
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.05.17. 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador I.
2024.05.18. 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador II.
2024.05.19. 10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador I. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--