A ferihegyi reptér ma ünnepli születésnapját

Hetven évvel ezelőtt nyílt meg

[Ujvári] publikálva: 2020-05-07 13:26:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hetven évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyílt meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőtere, amely azóta 240 millió utast szolgált ki.


A repülőteret üzemeltető társaság csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a nyitóünnepség óta a repülőtér 25 569 napot üzemelt, a koronavírus-járvány előtti időszakban a repülőtér dolgozói már napi 40-44 ezer utast és átlagosan napi 336 járatot kezeltek, a repülőgépek pedig 2019 végére 153 külföldi célállomással kötötték össze Budapestet. Az elmúlt hét évtizedben több mint 240 millió utast és 2 millió tonna árut, mintegy 430 millió kézi- és feladott poggyászt kezeltek, a futópályákat 3,5 milliószor használták fel- és leszállásra,

Megnyitása utáni első évében 50 ezer utast szolgáltak ki az akkor 21 ezer négyzetméter területű légikikötőben, amely a mai 1-es terminált jelentette. Mára a terület 103 ezer négyzetméterre nőtt, és egy helyett két futópálya szolgálja ki az érkező és induló forgalmat.

A közelmúltban Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérré átnevezett ferihegyi légikikötőben csütörtökön az évforduló alkalmából több mint 30 különböző járműből álló, 3500 négyzetméter területű installációval ünnepelték az évfordulót. A futópályára álltak fel a tűzoltóautók, retro buszok, földi kiszolgáló gépek, és a BUD 70 formációt alakították ki.

Főkép: bud.hu

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Újranősült Gio, a tigris
Ő az egyetlen hím példány hazánkban
PÉNZTÁRCA
Csengett a pénztárgép, de áfát nem fizetett
Adatvagyona alapján bírságolt meg egy céget a NAV
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szombattól lezárják Thaiföldet
Az ok az új koronavírus-hullám
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--